A Közel-Keleten azzal szembesültek a nyugati haderők, hogy két lehetőségük van a helyváltoztatásra: vagy speciális páncélozott járműveket használnak, amelyeket már messziről ki lehet szúrni és így gyakran meg is támadják őket, vagy a helyiekhez hasonlóan – igaz, nem lopják, hanem egyszerűen flottaként vásárolják őket – civil pickupokban utaznak. Ezeket nehezebb kiszúrni, de ha mégis lebukik, semmiféle védelmet nem nyújt az utasoknak.

Itt jön a képbe a Navistar SOTV-B elnevezésű harci jármű, ami csak úgy néz ki, mint egy – európai léptékű – hétköznapi pickup, de valójában egy páncélozott csapatszállítóról van szó, ami körben független felfüggesztésekkel és egy 250 LE/813 Nm (!) csúcsteljesítményű Cummins dízelmotorral van szerelve.

Mozgékonyabb tehát a civil járműveknél, miközben szó szerint úgy nézhet ki, mint azok közül bármelyik. Hadi járműről lévén szó meglehetősen drága a bekerülési költség, cserébe ezért a Navistar azt vállalja, hogy olyan megjelenéssel látja el az autót, amilyet csak a kedves ügyfél akar. Toyota? Nissan? Isuzu? Ford? Minden lehetséges, a lényeg az, hogy egyáltalán ne tűnjön fel a közutakon vagy épp terepen, hogy itt most épp egy megszálló haderő járműve halad.

Mivel haditechnikáról van szó, a jármű tudása nem publikus azon felül, hogy helikopterrel is szállítható, 136 km/h a korlátozott csúcssebessége (ezt közúton és terepen egyaránt képes elérni), de lehet kérni limiter nélkül is, akkor 160 km/h feletti tempót is képes elérni. Új fejlesztés a Navistar SOTV-B, ennek megfelelően még egy haderő se állította rendszerbe. Vagy igen, csak épp nem lehet észrevenni?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!