Nem is olyan rég közöltünk már képeket a Kia új, doboz formájú mikroautóról, ahol az első-hátsó lámpák formája már egészen jól kivehető volt, illetve az látszódott, hogy a kocsi aszimmetrikus felépítményt kap.

A vezető oldalán két darab normál ajtót, a jobb oldalon azonban egy előre nyíló és tolóajtót láthattunk. Most már az is biztos, hogy utóbbiak között nincsen B oszlop, azaz az ajtók feltárása után semmi nem akadályozza az utastérbe jutást. A beltér vonatkozó részletéről készült fényképen jól látszik, hogy a tolóajtó közvetlenül csatlakozik az első ajtó hátsó pereméhez, nincs a kettő között B oszlop – azt nagy valószínűséggel a tolóajtó megerősített kerete pótolja.

Közvetlenül az első ajtóhoz csatalkozik a tolóajtó a Kia mikroautó jobb oldalán Közvetlenül az első ajtóhoz csatalkozik a tolóajtó a Kia mikroautó jobb oldalán

Az utcán készült fénykép alapján jól látható, hogy az új modell sokkal magasabb a most leváltott Picanto-nál, a doboz-szerű forma miatt várhatóan vállban is tágasabb lesz. Az egymás mellett álló autók tengelytávolsága között közel arasznyi a távolság – az új autó a nagyobb. Továbbra sincs hírünk arról, hogy forgalmazzák-e majd az újdonságot Európában.

Elmosódott a fotó, de az látszik, hogy nincs B oszlop a nyitott ajtók között Elmosódott a fotó, de az látszik, hogy nincs B oszlop a nyitott ajtók között