Úgy számol a Volvo, hogy a fokozott fékenergia-visszatermeléssel akár 15%-os fogyasztáscsökkentést is elérhet majd a lágy-hibrid hajtása, amely elsőként a most bejelentett, felfrissített XC90-es szabadidő-autónál lesz választható, de aztán gyorsan elterjesztik majd a (benzin- és dízelmotornál egyaránt) B-jelzésű hajtásokat a többi modellen is. A lágy-hibrid és a full-hibrid (T6 és T8 – ezek új akkumulátort kapnak) autóknál a jövőben a fék is „by wire”, azaz elektronikus kapcsolat van csak a pedál és a keréknél lévő fékek között.

Az XC90-es megjelenését új lökhárítóval, akár 22 colos felnikkel, modernebb hűtőráccsal dobják fel, a beltér újdonsága, hogy a négyszemélyes Excellence belső és az 5-7 személyes normál utastér mellé érkezik egy hatszemélyes konfiguráció. Új díszbetétek és kárpitok – ezek között a gyapjú is megtalálható – segítségével lehet egyedivé tenni a belsőt.

Továbbfejlesztették a vezetőtámogató rendszereket, a koccanásgátló és a holttérfigyelő már kormányzással is képes beavatkozni, a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő vészfékezni is tud, és az XC60-asnál megjelent Oncoming Lane Mitigation rendszer is elérhető az XC90-esben. A fejegység már az Android Auto kapcsolódási lehetőséget is tud. Már rendelhető a friss Volvo XC90, a sorozatgyártás pedig májusban indul.