Egy héttel ezelőtt derült ki, hogy az ADAC csalt a „Sárga Angyal” szavazáson, és ezt követően a klub vezetése megígérte, hogy a jövőben közjegyzői felügyelettel bonyolítja majd le a voksolást. Ehhez képest most azt közölték, hogy többé nem rendezik meg a „Sárga Angyal” szavazást.

És ez még nem minden, napvilágot látott, hogy a klub vezetőségének több tagja többször is mentőhelikopterrel szállíttatta magát, hogy időben ott legyen az üzleti eseményeken. Az ADAC semmi rosszat nem lát ebben, hiszen a Luftrettung GmbH szabályzatában ott van, hogy ez megengedett az igazgatóság tagjainak, de a közvéleménynek mégse tetszik, hogy az adományokból finanszírozott mentőhelikoptereket nem mentésre használják (készenlétben, és nem szolgálatban  lévő gépeket használtak). Ráadásul tudatosan vették ezeket igénybe az ADAC vezetői, ezek ugyanis olyan engedéllyel rendelkeznek, hogy bárhol leszállhatnak, míg az üzleti utakra bérelt helikopterekkel repülőtereken és engedélyezett leszállóhelyeken lehet landolni.

Az is napvilágot látott, hogy az ADAC-Regionalclub Hessen-Thüringen e.V. Mintegy 1,5 millió eurót költött arra, hogy ügyvezetőjének, Andreas Hartelnek egy házat építsen. Utóbbi azzal védekezik, hogy havi 3230 euró+költségek bérleti díjat fizet, tehát üzletileg igenis megalapozott volt, hogy az ADAC megfinanszírozta a házát. Ugyanakkor a közlekedők segítésére és érdekvédelmére létrehozott nonprofit egyesületnek nem igazán illik a profiljába az ingatlanbefektetés, márpedig itt erről van szó.

Egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek azt követelik, hogy a jelenleg egyesületként bejegyzett ADAC-ból legyen rendes cég, például részvénytársaság. Akkor legalább átlátható lenne a működése, mert jelenleg nincs nagyon törvényi eszköz egy egyesület gazdálkodásának ellenőrzésére, nem nagyon kell beszámolni/elszámolni senki felé a tagságot leszámítva. A több, mint 19 millió taggal rendelkező ADAC azonban már szemmel láthatóan túlnőtte magát ezen a „cégformán”.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!