Nem menekülhet az elektrifikáció elől a Lamborghini sem, kitartanak a V12-es szívómotor mellett, de a következő generációs sportkocsi már lágy-hibrid hajtással jön. Annak bemutatkozásáig azonban még van pár hónap, úgyhogy igen különleges autóval koronázzák meg az Aventador-szériát.

Az SVJ, azaz SuperVeloce Jota elnevezésű autóban még villanymotoros rásegítés nélkül kerül a 6,5 literes V12-es blokk, amelynek teljesítményét hivatalosan még nem árulták el, csak annyit mondanak, hogy 1 lóerőnek mindössze 1,98 kg-ot kell mozgatnia. Azt, hogy mire képes az autó egy Nürburgring-körrekorddal bizonyítják, Marco Mapelli ült a volán mögött, amikor 6:47.3-as köridőt ért el az autó még álcázott karosszériával – 2,3 másodpercet lefaragva a Porsche 911 GT2 RS köridejéből –, az utcai autóhoz képest bukókeret és a feláras, Pirelli P Zero Trofeo R abroncsok jelentették a változást.

A Pebble Beach-i rendezvénysorozaton leplezik majd le az autót, ahol várhatóan a limitált számban készülő Aventador SVJ összes példányára le is csapnak majd a tehetős gyűjtők. A megjelenést alaposan átdolgozták annak érdekében, hogy a Huracán Performantén megismert ALA aktív aerodinamikai elemeket beépítsék.