urus1

Amíg a Lamborghini első szabadidő-autója túlságosan is nagy fogyasztású lett – még az arab országok hadseregei is visszamondták a megrendeléseket, mert túlzónak találták az 50+ l/100 km-es fogyasztást, ami miatt 390 literes benzintankot kapott az LM002-es –, a még az idén bemutatkozó, és jövőre a kereskedésekbe kerülő Urus-nál ez másként lesz.

Csak és kizárólag hálózatról tölthető hibrid hajtással kínálják majd a szabadidő-autót, amelynél még a V8-as biturbó motor is alapfelszerelés lesz, mert az olaszok szerint kell a nyomaték ahhoz, hogy a nagy méretű és tömegű jármű a márkától elvárt dinamikát tudja. Maurizio Reggiani, a Lamborghini főmérnöke az Autocar újságnak adott interjúban arról beszélt, hogy az olasz mérnökök a tömegre, a teljesítményre és az alacsony tömegre koncentrálnak az egyébként az MLB Evo padlólemezre épülő járműnél. Mielőtt még a sportkocsik vásárlói megijednének, sietett kihangsúlyozni, hogy azoknál megtartják a szívómotorokat, és hogy a jövőben is kínálnak majd hátsó- és összkerékhajtású változatokat is.

urus2

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!