Elég nehezen láthatóak a változások a 2015-ös Volkswagen Jetta esetén, megváltozott a hűtőrács-betét, és nagyjából ennyi. Ja, ha valaki van némi extra pénze, kaphat bi-xenon fényszórókat, amivel együtt LED-es menetfény is jár, ami eddig nem volt elérhető. Pedig ennél több minden is történt, a csomagtérfedélnek immár élesebb a pereme, és a sportos GLI és a Hybrid esetén LED-es a hátsó lámpa.

Az Egyesült Államokban két új erőforrás is elérhető a felfrissült megjelenéssel együtt, van egy csak turbós, 150 lóerős 1.4 TSI, e mellett megjelent az új, 150 lóerős 2,0 literes TDI is. Ehhez és az 1.8 TSI-hez aktív hűtőrács is jár, ami csökkenti a fogyasztást – a dízel 6,35 l/100 km-es átlaggal rendelkezik. Itt érdemes megjegyezni, hogy az USA fogyasztási ciklusában nincs szerepe a motorleállítónak, ezért azt ki is hagyják az ottani Jettából.

Az utastérben a mostanság elengedhetetlen lakkfekete középkonzol és az opciós multifunkciós kormány az újdonság, utóbbi megegyezik azzal, amit a Golf VII-es is használ.

Toyoda Akido megmondta, hogy izgalmasabb autókat akar, ezért a meglehetősen unalmas Camry – eddig egyszerűen bézs jelzővel illették, annyira semmitmondó – modellfrissítése során alaposan átgyúrták a típust. Nem csak 45 mm-rel gyarapodott a hossz, agresszív lett a megjelenés. Hatalmas első légbeömlő, kamu ablak a C oszlopon, LED-es menetfény és 10 mm-rel kiszélesítették a nyomtávot.

Nem mintha ez érdemben befolyásolná a menettulajdonságokat, de áthangolták a felfüggesztést is, és hát sok kicsi sokra megy. Főleg, ha másra ne nagyon számíthatnak a sofőrök, a 2,5 literes négyhengeres és 3,5 literes V6-os benzinmotorokhoz és a benzin-elektromos hibrid hajtáshoz nem nyúltak.

Az utastérben a kárpitok változatlanok, de újfajta varrásmintával dobták fel a megjelenést, az első ülések közötti konzolon több tárolóhelyet alakítottak ki, van egy új elektromos csatlakozás, és a hozzánk az új Lexus NX-ben érkező indukciós mobiltelefon-töltő is ott van a középkonzol aljában lévő fióknál.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!