Megyénkben bőven akadnak olyan kisközségek, melyek képviselő-testületei úgynevezett kisbuszokat is fenntartanak. Ezekkel többnyire ebédet szállítanak a rászorulóknak, orvosi vizsgálatra vagy kezelésre viszik a betegeket, de áruszállításra és közösségi vásárlásokra szintén ezeket használják. Ha nem is rendszeresen, de előfordul, hogy kisebb közösségek tagjai ilyen járművekkel mennek kirándulni. Elsőként Kovács Kálmánt, Bakonybánk polgármesterét kérdeztük, mert az általa irányított képviselő-testület tavaly vásárolt egy új, Volkswagen típusú kilenc személyes kisbuszt. Elmondta, hogy ezt a járművet az ételszállításon kívül elsősorban anyagbeszerzésre használják a megyehatáron belül, de időnként eljárnak vele Győrbe és a fővárosba is. Autópályán eddig sem közlekedtek, s valószínűleg a jövőben sem fognak. Ha valamikor mégis szükség lesz rá, akkor kényszerűségből megveszik majd kétszeres áron a tíznapos matricát.

Azt már a szomszédos Réde elsőszámú választott vezetője, Pölöskei József mondta el, hogy nekik már csaknem húsz éve van kilenc-, továbbá huszonkétszemélyes autóbuszuk. A kisebbik típusból a jelenlegit tavaly vásárolták, ami sajnos az idén már nem minősül személyautónak. E változás miatt – mivel azzal gyakran mennek Tatabányára, s néha Budapestre is -, kénytelenek lesznek megvásárolni a megyei matricát, ráadásul nem öt, hanem tízezer forintért. Igaz, hogy ez kétszer annyiba kerül, de az önkormányzat költségvetése még elbírja, az állami támogatás csökkenése sokkal nagyobb gondot fog okozni nekik is.

Pölöskei József szerint a településeken élők szállítása ugyan nem kötelező önkormányzati feladat, de humánus szempontok miatt az ilyen típusú köztulajdonban lévő járműveket mentesíteni kellene a matricavásárlási kötelezettségek alól. Egyetért ezzel Csatka polgármestere, Tűz András, hiszen a javaslat megvalósítása érintené a 14 éves, Fiat típusú kisteherautójukat is. Ez pedig akkor is jó lenne, ha csak nagyon ritkán fordultak rá az autópályákra eddig. Hasonlóként vannak ezzel a bakonysárkányiak, akiknek polgármestere, Ősz Ferenc azt mondta, hogy ez az intézkedés az öt esztendős Ford Tranzitjukat gyakorlatilag nem is érinti. Császár és Aka vezetőit még elméletileg sem, mert ezeknek a településeknek nincsenek kilencszemélyes kisbuszaik és kisteherautóik sem. Viszont azoknak a községeknek, amelyeknek van, ezt a többlet-terhet is ki kell gazdálkodniuk, ami nem lesz könnyű.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!