A Detroiti Autószalonon rögtön két felfrissített modellt is bemutat az Infiniti, de ebből csak az egyik érint minket is. A QX60-as nevű szabadidő-autót Európában nem forgalmazzák, és ennél amúgy is a nem-hibrid modellnél alkalmazott, a járás finomságát javító hidraulikus motortartó bak a nagy újdonság.



A Q50-es középkategóriás autónál azonban igenis van érdemi változás, mégpedig az, hogy leváltották a 3,7 literes V6-ost. Ennek a helyét az ugyanabba a motorcsaládba tartozó, de a blokk méretének és tömegének csökkentése miatt csak 3,0 literes lökettérfogatú, két turbófeltöltővel is ellátott V6-os váltja, amely két teljesítménnyel (300LE/400 Nm vagy 400 LE/474 Nm) is választható; kiemelik azt is, hogy a maximális nyomatékot mindkét esetben az 1600-5200/perc fordulatszám tartományban tudja az új blokk.

Egyébként változatlan az Infiniti Q50-es választéka, azaz 2,0 literes 210 lóerős négyhengeres turbó a alap, 2,2 literes 170 lóerős turbódízel a következő lépcsőfok, és a két új V6-os turbómotor között helyezkedik el a hibrid változat a maga 360 LE/620 Nm rendszerteljesítményével. A Direct Adaptive Steering nevű by-wire kormányzás immár második generációjánál tart, és a változtatható lengéscsillapítással együtt a korábbinál szélesebb üzemmód-választékot tesz lehetővé. Mindkét felfrissített Infiniti a Detroiti Autószalonon debütál, forgalmazásuk ezt követően indul.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!