Az Európai Bizottság még júniusban indított egy alapos vizsgálatot az FCA és PSA konszernek bejelentett egyesülési szándéka miatt, mert attól féltek, hogy a létrejövő Stellantis túlzott fölénnyel rendelkezik majd a könnyű haszonjárművek piacán. Most hivatalosan is lezárult ez a vizsgálat, és mivel az Európai Bizottság elégedett a Stellantis vállalásával (több haszonjárművet gyárt a Toyotának, a szervizhálózatát megnyitja más márkák előtt is), így engedélyezte az autógyárak egyedülését.


Az FCA és a PSA részvényesei egy-egy, január 4-ére összehívott rendkívüli közgyűlésen szavaznak majd az egyesülésről, de ez csak formaságnak tűnik, ezt követően pedig felgyorsulnak majd az események és heteken belül – az első negyedév végére már működni fog az új szervezet – feláll a Stellantis konszern. A 11 tagú igazgatótanácsba a PSA hat tagot delegál, az FCA ötöt, az elnök vezérigazgató a PSA konszern vezetője, Carlos Tavares lesz, Mike Manley az FCA irányítója az észak-amerikai részlegért felel majd.