Az idei, harmincadik Shell Eco-marathonon induló öt magyar csapat közül négy mutatta meg legújabb versenyautóját a budapesti sajtótájékoztatón, a győri SZEnergy igazoltan volt távol, az informatikusok épp programozták a járművet vezérlő elektronikát. Egyébként meg jó sok csapattag maradt otthon – a sajtótájékoztatónál fontosabb a zárthelyi…

Idén immár harmadik alkalommal versenyez majd a 26 országot képviselő mintegy 3000 diák, akik összesen 200 csapatot alkotnak a rotterdami városi pályán. Újdonság, hogy idén megfordítják a menetirányt, ami nem is annyira a kormányzás, hanem a lejtők-emelkedők arányának megfordulása miatt jelent kihívást. A magyar különítmény jó eredménnyel szokta zárni a megmérettetést, a kecskeméti GAMF például volt már abszolút második is, ami valójában győzelem – az első helyet immár húsz éve egy francia középiskola hozza el.

A számok nyelvére lefordítva a GAMF tavaly 0,032 l/100 km-es fogyasztással (laboratóriumi mérlegen ellenőrizték a fogyasztást) zárt, és ezen idén javítani szeretnének. A tavalyi balesetben megsérült jármű után idén teljesen újat sütöttek ki karbonfóliából, a felnik is szénszálerősítésű műanyagból készültek, a saját fejlesztésű benzinmotor kerámia belsővel és titán hengerfejjel és szelepekkel rendelkezik. A szintén kecskeméti Kandó Electric karosszériája a GAMF korábbi sütőformájában készült, de csak egy évig örülhetnek neki. Jövőre már kötelező lesz az elsőkerék-kormányzás a Shell Eco-Marathonon, mert sok borulás történt a pilóták számára szokatlan hátsókerék-kormányzás miatt. Ez egyébként jelentős konstrukciós módosításokat eredményez majd, a szuperáramvonalas szivarok orrában sok esetben egyszerűen nincs hely a mozgatható első keréknek.

Az Óbudai Egyetem már három éve használja jelenlegi autóját, amelyben egy 35 köbcentis Honda motor dolgozik alaposan módosítva. Mivel már akkoriban rebesgették az elsőkerék-kormányzás kötelezővé tételét, már eleve így készítették el a konstrukciót, úgyhogy még pár évig szolgálhat majd a jármű. A pécsi Pollack Eco Team Hi-Orca elnevezésű hidrogénhajtású járműve is megfelel a jövőbeli új követelményeknek, itt a legnagyobb újdonságot a pilóta szempontjából az jelenti, hogy a korábbinál bonyolultabb elektronika miatt új kormányt kellett nyomtatni.

A magyar csapatok tehát már felkészültek a május 15-18 között megrendezésre kerülő Shell Eco-marathon Europe versenyre, és addigra már a legfontosabb vizsgákon is túl lesznek a csapattagok. Rotterdamban már csak a lehető legalacsonyabb fogyasztás számít majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!