Úgy tűnik, a partnerek tartani tudják a korábban vállalt ütemtervet, azaz a Renault és az Opel együttműködésében készülő haszonjárművek következő generációja 2014 második felében már  kereskedésekben lesz. Ennek megfelelően hamarosan megismerhetjük az autókat.

Most még csak két rajzunk van az újdonságról, annyit azonban már tisztán látunk, hogy nagyobb lesz majd az eltérés a testvérmodellek között, mint eddig. Kissé mintha daciás lenne a Renault Trafic hűtőrácsa, amely mellett széles és lapos fényszórókat látunk. Ezzel ellentétben az Opel Vivaro hűtőrácsa eltérő formájú, és a fényszórói is keskenyebbek és magasabbak.

Közös vonás, hogy megtartják az első sor feletti jellegzetes „púpot”, igaz annak mérete csökken, cserébe egy új formai elemet látunk az oldalfalon – leginkább a német márka kínálatához igazodó lemezhullám indul az első ajtóktól hátrafelé. Az eddiginél sokkal modernebbnek ígérik az autót, ami minden bizonnyal elektronikus vezetési segédek megjelenését jelenti, és természetesen a dízelmotorokat is átalakítják annak érdekében, hogy csökkenjen a fogyasztásuk. A Genfi Autószalonon várható az új Renault Trafic és Opel Vivaro bemutatója, egyelőre nincs arról hír, hogy a Nissan Primastar is utódot kapna.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!