A Bentley úgy rendezkedik be, hogy a jelenlegi éves termelésének a dupláját-háromszorosát fogja eladni a Bentayga nevű új szabadidő-autóból, amely alaphangon a duplájába kerül majd egy Range Rovernek, és bőven lehet még fokozni a dolgot. Egyelőre vetélytárs nélküli autó lesz a piacon az óriási méretű, W12-es motorral szerelt jármű, egyedül a Mercedes G 65 AMG kínál hasonló kaliberű erőforrást, de a két merev tengelyes, közel 4 évtizedes konstrukció kényelem és biztonsági felszerelések tekintetében nem állja a versenyt.

Nem túl jól gazdálkodtak a rendelkezésre álló hellyel a mérnökök, hiszen az 5,2 méter hosszú, 2 méter széles és 1,75 méter magas karosszériában mindössze 430 literes csomagteret alakítottak ki, és az nem is bővíthető. A remek hétköznapi használhatóság tehát azt jelenti, hogy a bevásárlás befér a csomagtérbe, és annyi. Különféle speciális tárolók rendelhetőek a kedves vásárló hobbijának megfelelően, és kérhető gombnyomásra a hátsó lökhárító fölé kibújó ülőlap, amivel a kempingezést könnyíti meg a jármű – a Chrysler Voyager lebillenő harmadik üléssorra sokkal kényelmesebb megoldás volt erre a meglehetősen ritkán felmerülő problémára.

A mérnökök igyekeztek mindenhol jól bevethető autót készíteni, közúton aktiválódó stabilizátorok javítják az úttartást, a terepjáró-üzemmód 8-féle programmal rendelkezik – ebben az esetben a monitoron a különféle, terepjárásnál hasznos információk (oldaldőlés, kerékhelyzet, kormányállás, iránytű) jelenik meg. A prediktív tempomat a navigáció információi alapján (domborzat, kanyar, sebességkorlátozások) automatikusan módosítja a sebességet, a távolságtartó funkció városban képes lekövetni a Bentayga előtti autó mozgását, beleértve a megállást és az elindulást is.

Elöl új fejlesztésű, 8 colos képátlójú érintőképernyővel és 60 Gb-os háttértárral rendelkező fejegység szórakoztatja az utasokat, a második sorban 10,2 colos képátlójú, Android operációs rendszert futtató táblagépek találhatóak; 4- vagy 5 személyes az utastér annak függvényében, milyen hátsó ülést rendel a vásárló. A kétszemélyes üléspad esetén 18 irányban állítható, fűthető/szellőztethető masszázsüléseket szerelnek ide. Három hifi létezik, a legdrágább a 18 hangszórós, 1950 W teljesítményű Naim rendszer.

A kezdetben egyedüliként elérhető, jövő ilyenkor már csúcsmotorizáltságnak számító 6,0 literes W12-es erőforrás két turbófeltöltőt kapott, a teljesítménye 608 LE/900 Nm, a 2422 kg saját tömegű szabadidő-autó szabványos átlagfogyasztása 12,8 l/100 km, de ennél várhatóan jobban izgatja majd a vásárlót, hogy a 100 km/órás tempót 4,1 másodperc alatt futja meg a Bentayga W12, és 301 km/órás csúcssebességet képes elérni. Az első vásárlók 2016 elején vehetik át luxus szabadidő-autójukat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!