Amikor először lefényképezték a mindenféle álcázást nélkülöző prototípusokat, még próbálták takargatni a részleteket az Opel által a sajtófotók készítésével megbízott emberek, de mivel az autó lebukott, ezzel már nem nagyon foglalkoznak. Ennek megfelelően itt az újabb, az életstílus-miniről minden eddiginél többet eláruló felvételek Spanyolországból.

Furcsa lesz az Adam megjelenése, hiszen nincs klasszikus értelemben vett hűtőrács, csak egy légbeömlő alul, a lökhárítóban – ide kerül a márkajelzés is.  Jól látható még az először az Astra GTC-nél alkalmazott ív, amely a kilincsektől indul. Mind a négy, a fotózáson jelen lévő autó kétszínű fényezéssel rendelkezett, azaz elképzelhető, hogy alapáron is eltérő színnel lefújt tetővel adják majd az újdonságot. Az már látszik, hogy lesznek sportos és elegáns változatok is, előbbinél fekete, utóbbinál krómozott léceket látunk az oldalablakok körül, és a felnik is ehhez igazodnak.

A műszaki tartalom tekintetében továbbra sincsenek pontosabb információink azon kívül, hogy az új fejlesztésű Ecotec motorok közül a háromhengeres 1,0 literest és az 1,4 literes négyhengerest kapja az Opel Adam, meg a jelenlegi 1,3-as dízelt. Ezzel a 80-160 lóerő közötti teljesítmény-tartományt fedik majd le, amivel a többi hasonszőrű divatautóhoz igazodnak. Minden bizonnyal már a Párizsi Autószalonra időzített világpremier előtt megismerhetjük majd az autót, addig is itt vannak ezek a majdnem mindent eláruló fényképek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!