A Good Egg közlekedésbiztonsági szervezet 2002-ben kezdte a gyermekülések vizsgálatát, és eddig összesen 20 500 esetben nézték meg, hogy a szülők által használt gyermekülések megfelelőek-e. A legújabb, 2014-es adatok szerint a gyermekek 71 százaléka nem az abban szállított gyermek utaztatására szolgál.

Ráadásul a tendencia szerint egyre rosszabb a helyzet, a 2008-2013 közötti öt esztendő átlaga szerint 57 százalék volt a nem megfelelő gyermekülés, 2010-ben például 47 százalék volt ez az arány. A gondot az jelenti, hogy az interneten illetve használtan vásárolják a gyermeküléseiket a szülők, és a törvényben előírt jóváhagyási jel meglétén felül nem törődnek azzal, hogy mekkora kor(tömeg)csoport szállítására való az adott gyermekülés. De azok a szülők sincsenek jobb helyzetben, akik netán egy gyermeküléseket árusító üzletben vásárolnak, a Which? újság tavaly végzett próbavásárlása során 10 esetből 9-szer rossz tanácsokat adtak az eladók.

A politika is érzékelte a helyzet romlását, Nagy-Britanniában azon dolgoznak, hogy átalakítsák az osztályozást, a jelenleg használt életkor/testtömeg helyett a gyermek magassága alapján kelljen kiválasztani a megfelelő gyermekülést. Az új szabályozásnak az is része lesz, hogy 15 hónapos korig muszáj lesz a menetiránynak hátrafelé néző ülésben szállítani a gyermekeket.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!