A siroki Mátrametál Kft. Liszkó szerződéses munkásjárat utasai pénteken fél háromkor indultak el munkahelyükről Egerbe, akkor még nem sejtették egy akciófilmeket megszégyenítő elfogás szemtanúi lesznek. Autós üldözés volt pénteken délután Eger és Egerbakta között, feltehetőleg kábítószer hatása alatt álló férfit üldöztek a rendőrök. A 24-es számú főúton Eger és Egerbakta között haladó autót igazoltatni akarták, de a feltehetőleg kábítószer hatása alatt álló 46 éves férfi többször kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és járműjével elmenekült. A menekülő jármű megállítása céljából az egyik intézkedő rendőr több figyelmeztető lövést adott le, amely sérülést nem okozott. A rendőrök egy épp arra haladó menetrendszerű autóbusz sofőrjére parancsoltak rá, hogy álljon keresztbe az úton, ennek oldalának ütközve állt meg a BMW. A busz egyik utasa elmesélte a heol.hu-nak, hogyan élte meg a buszon ülve az autós ámokfutó elfogását:
– Már elhagytuk Egerbaktát, a Töviskes-völgynél járt a busz, amikor egy szirénázó rendőrautó állította meg, s hallottuk, ahogy a rendőr azt ordítja a sofőrnek: azonnal álljon keresztbe a hídon. A sofőrünk ezt meg is tette – mesélte a neve elhallgatását kérő olvasónk. – Én a busz hátsó részén, a jobb oldalon ültem, éppen ott, ahol később az üldözött autó a buszba csapódott. Ahogy keresztbe fordult a busz, már hatalmas szirénázással érkezett több rendőrautó, figyelmeztető lövést is hallottunk, s a becsapódás után azt is láttuk, hogy az üldözött BMW el akar menni a busz mellett, ez azonban nem sikerülhetett neki.

Fotó: Ládi László és Police.hu
Fotó: Ládi László és Police.hu

– Láttam, hogy rengeteg rendőr állja körbe a buszunkba csapódott autót és felszólították a kopaszodó, negyvenes-ötvenesnek látszó férfit, hogy hagyja el a járművet. Kisebb pánik tört ki a buszon, valaki azt kiabálta, hogy terrortámadás, lehet, hogy robbantanak, mindenki feküdjön hasra! Én magam korábbi ismereteim alapján tudtam, ez valószínűleg nem terrortámadás, de a többiek megijedtek, lefeküdtek a busz padlójára. A férfi nem szállt ki, s a buszból látszott, hogy a kesztyűtartóban turkál, s kivett onnan egy körülbelül 15 centis kést, amit a nyakához szorított. Közben megérkeztek a kommandósok golyóálló mellényben. Két rendőr megpróbált bejutni az autóba. Az egyik a szélvédőt törte be, a másik elkezdte kifeszíteni az ajtót – osztotta meg a részleteket olvasónk.
– A férfi megrémült, s úgy láttuk, elkezdi nyiszatolni a saját nyakát. Nem láttam vért. A rendőrök kicsavarták a kezéből a kést, de nyolc rendőr kellett, hogy lefogják. Bódultnak, zavartnak látszott és szerintem meg is sérülhetett az elfogáskor. Mi pedig ekkor még mindig a buszon ültünk, s végignéztük, hogy az árokparton próbálják megbilincselni a férfit. A mentősök is jöttek közben, s nem sokkal később a rendőrök felszólítottak bennünket, hogy szálljunk le a buszról.
Olvasónk szavai szerint a mintegy harminc utast mintegy száz méterrel arrébb terelték, őket is kikérdezték. A heolt beszámolójával segítő olvasó azt nem tudta megmondani, hogy küldtek-e pótlóbuszt a munkásokért, mert őt egy ismerőse hozta haza Egerbe a helyszínről.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!