Az Ulm-Budapest közötti Donau Masters veteránautós túra mezőnye idén július 9-én ér célba a Hungaroringen, ahonnan aztán rendőri felvezetéssel halad a 90 autóból álló konvoj a Széchenyi térre.

A menet délután négykor indul útra, a Hungaroring – Hősök tere – Andrássy út – József Attila út – Széchenyi tér útvonalon haladnak majd. A túra résztvevői előreláthatóan 16:30 órakor érnek célba a Széchenyi téren, ahol az érdeklődők megtekinthetik a szebbnél szebb autómatuzsálemeket. A túra szervezői és résztvevői az előző évekhez hasonlóan idén is összesen 10 000 euróval támogatják a négy érintett ország SOS-Gyermekfalvait.

Július 9-én 13 órakor ér a Donau Masters mezőnye a Hungaroringre, onnan 16 órakor indulnak a belvárosba Július 9-én 13 órakor ér a Donau Masters mezőnye a Hungaroringre, onnan 16 órakor indulnak a belvárosba

A Mercedes-Benz ulmi képviselete hagyományteremtő szándékkal 2006-ban indította útjára a Donau Masters márkafüggetlen nemzetközi veteránautós túrát. Az 1976. december 31. előtt gyártott veterán járművek között klasszikus német (Mercedes-Benz, BMW, Porsche), angol (Austin Healey, Triumph, Rolls Royce, Jaguar) és olasz autók (Alfa Romeo, Ferrari, Fiat) is teljesítik az Ulm-Budapest közötti, közel 960 km-es távot.

A Széchenyi téren bárki megtekintheti majd a 90 veteránautót A Széchenyi téren bárki megtekintheti majd a 90 veteránautót

A Donau Masters résztvevői 2011. július 7-én indulnak Ulm városából, és a négy Duna menti országon keresztül – Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország – áthaladva érkeznek meg a Hungaroringre 2011. július 9-én, 13 órakor. Innen 16 órakor rendőri felvezetéssel indulnak a belvárosba, és a Széchenyi téren (korábbi Roosevelt téren) érnek célba előreláthatóan 16:30 órakor.