„Az érintettek többsége vagy nem talál jelentősen jobb ajánlatot más biztosítónál, vagy nem is hasonlítja össze az indexdíjat más társaságok tarifáival, így az átlagosan 17 százalékos díjemelés ellenére is a meglévő biztosítójánál tartja fenn szerződését a következő évre is – magyarázza Sebestyén László, aNetrisk.hu vezérigazgatója. – Aki viszont dönt a váltásról, az eddigi adataink alapján ebben az időszakban – a baleseti adót nem számítva –átlagosan 17 ezer forintért köti meg új biztosítási szerződését.”

A kárköltségek alakulása miatt indokolt 17 százalékos díjemelés természetesen csak egy átlagérték: az első online biztosításközvetítő portál által vizsgált több mint 200 ezernyi megajánlott díj között egyaránt szerepelt 75 százalékos díjcsökkenés, illetve az eddigi díj 14-szeresét jelentő összeg is. Emiatt nem megkerülhető, hogy minden érintett egyedileg kalkulálja ki a következő időszakban elérhető lehetőségeket.

Amit a díjértesítőről fontos tudni
Akinek még nem érkezett meg a díjértesítője, mielőbb kérjen segítséget alkuszától vagy érdeklődjön biztosítójánál. Bár a biztosító értesítője a hivatalos dokumentum, de az összegről – a szükséges adatok megadását követően – a díjszámítás során egyes összehasonlító kalkulátorok is tájékoztatást adnak.
Aki jelenlegi szerződését az e-kommunikációs kedvezmény feltételei szerint kötötte meg, már ne postai úton, hanem az általa megadott e-mail címre várja a küldeményt és ellenőrizze levélszemét-listáját is
A díjértesítőben a kötelező biztosítás indexdíja mellett a bónusz besorolást is feltüntetik, ami azonban a biztosítási évfordulóig eltelt időszakban még módosulhat, amennyiben az ügyfél ez idő alatt kifizetéssel járó kárt okoz járművével. Ebben az esetben értelemszerűen az indexdíj összege is változni fog.

Aktuális adatok a kampány első félidejéhez közeledve
A Netrisk.hu-nál eddig megrendelt több mint 15 ezer új szerződés alapján a legnépszerűbb biztosítók közül a dobogón továbbra is a K&H, az Allianz és az Union áll (közel 60 százalékkal), őket követi a Groupama és a Wáberer. Az ügyfelek tudatos díjcsökkentési szándékát jól mutatja az is, hogy az új szerződések éves díjait az ügyfelek közel 90 százaléka egy összegben kívánja kifizetni, ez az arány a tavalyi kampányban még 76 százalék körül alakult.

„A jelenlegi kampányidőszakban elsősorban az érintetteknek, köztük mintegy egymillió személyautó-tulajdonosnak a figyelmét igyekszünk felhívni arra, hogy már csak alig több mint két hetük maradt a döntésre – folytatta a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Ha díjértesítőjükben szereplő összeg jóval az átlagos, 17 százalék feletti mértékben emelkedett, mindenképpen célszerű áttekinteniük más biztosítók ajánlatát is. Emellett a hetente frissülő, a honlapunkon ingyenesen elérhető kgfb-indexszel egész évben folyamatosan segítjük a többi autóst is abban, hogy nyomon tudják követni a díjak aktuális alakulását.”

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!