A most átadott elektromos töltőállomás háromfázisú gyorstöltés esetén akár két óra alatt képes teljesen feltölteni egy elektromos autó akkumulátorát. A mogyoródi Hungaroring versenypálya főbejáratánál elhelyezett, egyedi igények szerint tervezett töltőoszlop csatlakozó kialakításai biztosítják, hogy a közeljövőben az utakon futó villanyautók feltölthetőek legyenek. A 22 kW kapacitású töltőállomás 3×32A csatlakozásra került kiépítésre. Az átadás időpontja egybeesett az MVM Partner által támogatott International Superstars Series futammal, amelynek helyszíne ugyancsak a mogyoródi versenypálya volt.

Bally Attila az MVM Partner ZRt. vezérigazgatója elmondta: „A hazai gondolkodásban, és a cég életében is egyre nagyobb szerepet játszik a környezettudatosság és a fenntarthatóság, ezért az MVM Partner az idei évben olyan új, innovatív szolgáltatásokkal és termékekkel bővítette kínálatát, mint például a  villamosenergia-audit, illetve a Zöldáram, amely ez év elején jelent meg a piacon. Ezzel a termékkel a környezetbarát, megújuló energiaforrásból származó Zöldáram elérhetővé vált a környezettudatos üzleti fogyasztók számára is.”

Az energetikai társaságcsoport a környezettudatosság jegyében a villanyautók elterjedésében bízik. Az MVM átvette kiterjesztett hatótávolságú elektromos autóját az Opel Amperát, melynek kerekeit minden körülmények között villanymotor hajtja, és 60 kilométerig terjedő úton egy 16 kWh kapacitású lítiumion-akku táplál, amely képes magát akár újratölteni is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!