Már unja a Panoz a Nissannal való jogi csatározást a Deltawing versenyautóval kapcsolatos szellemi jogok miatt, úgy döntött, hogy inkább tovább lép. Don Panoz új céget alapított Green4U Technologies néven, amelynek célja a villanymotoros hajtás fejlesztése, első autója pedig a Panoz GT-EV nevű versenyautó.

A versenysportban csak úgy van jövője az akkumulátoros-elektromos hajtásnak, ha valamilyen módon megoldják az akkumulátorcserét. A padló alatti rendszer a rövid boxkiállás során nem megoldás, ezért a Panoz fejlesztői azt találták ki, hogy a központi, a technikát rejtő alagút két oldalán helyezik el a terhelést, azaz jobbra az oldalra kivehető akkumulátor, balra pedig a sofőr kap helyet.

544-612 lóerő csúcsteljesítményű hajtásra optimalizálták a konstrukciót, egy-egy villanymotor hajtja az első és a hátsó tengelyt is. A megcélzott csúcssebesség 281-290 km/h, a cserélhető akkumulátortelep tempótól függően 145-177 km megtételére elegendő energiát tud tárolni. Viszonylag kicsi akkumulátorral számolnak, a saját tömeg 998-1247 kg között lesz. A Panoz GT-EV-nek utcai változatát is tervezik, annál megtartják a szokatlan felépítést, de a vezető mögött még egy utasnak is szorítanak majd helyet.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!