Nemrég tette közre a rajzokat az MG a Cyberster nevű villanyroadster-tanulmányáról, azonban még várnunk kell évet annak megvalósulására a gyakorlatban, és korántsem lesz olyan látványos a végeredmény, amit remélünk. Legalábbis ez a következtetés vonható le abból, hogy mi lett a még 2017 tavaszán bemutatott e-Motion nevű villanymotoros sportkocsiból három év alatt – és ezek csak a védjegyhivatalba beadott ábrák, a szériaautó még mindig várat magára.

Radikálisan áttervezték a karosszériát, most már nem a Ford Mustangot és a Mazdát másolják, hanem – talán a márka származása miatt? – az angol autóipar nagyjait, névleg az Aston Martint és a Jaguart. A technikáról semmi hír azon kívül, hogy akkumulátoros-elektromos hajtást kap az e-Motion, amely talán jövő év második felében lesz megvásárolható szériamodell.