Eredetileg csak azt a célt szolgálta a tavaly októberben bemutatott Bugatti Bolide tanulmány, hogy bebizonyítsák: versenyautóként is megállja a helyét a technika. Azonban a bemutató óta a Bugatti-tulajdonosok folyamatosan kilincselnek a gyárnál, hogy akarnak venni belőle, úgyhogy végül a gyár beadta a derekát, és most bejelentették, hogy 40 példányt készítenek a se közúton, se versenybajnokságokban nem használható járműből. Kihasználva jó alkupozíciót 4 millió eurós vételárat szabtak meg – összesen 160 millió eurót, azaz 56 milliárd Ft-ot keres az ügyleten a Bugatti –, azonban még így is előre értékesítették az összeset.

Az első vásárlók 2024-ben ülhetnek majd bele autóikba, a Bugatti ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az utcai autóknak megfelelő követelményeknek feleljen meg (tartósság/megbízhatóság), és a fejlesztés időbe telik. Amíg a tanulmány 8,0 literes W16-os négyturbós blokkja 1850 lóerőt tudott, addig a 40 szériaautó marad az 1600 lóerőnél – ennek oka, hogy a 110 oktános versenybenzin nem érhető el a világ minden pontján, így a 98 oktános benzinre optimalizálják a motor működését. Mindenesetre a mérnökök magasabb fordulaton üzemelésre állítják át az erőforrást, ebben segít, hogy mivel nem kötik a közúti forgalomba helyezés szabályai a kezüket, a szívó- és kipufogórendszert is szabadon módosíthatják.

A motor, a váltó, a turbófeltöltők hűtését javítják, a differenciálmű áttételeit módosítják a lehető legjobb gyorsulás érdekében, az utasokra pedig az FIA által elfogadott biztonsági berendezések vigyáznak, a kagylóülések támogatják a HANS-rendszer használatát, hatpontosak az övek, automata tűzoltórendszer és nagynyomású tankolásra alkalmas üzemanyagcella van a fedélzeten. Mivel minden felesleges dologtól megszabadulnak, a saját tömeg mindössze 1450 kg, tehát az 1600 lóerőre gyengített motorral is minden egyes lóerőnek csak 0,9 kg-ot kell mozgatnia – az egyenletet rontja a sofőr és utasa, ennek ellenére ez kimagasló tömeg/teljesítmény arány.