Hosszú éveken át csökkent az autólopások száma, azonban 2010-ben megváltozott ez a folyamat, és az utóbbi három évben egyre több autót kötöttek el, tavaly országosan majdnem hétezer darabot. A szakemberek szerint ezek többségét nem vitték külföldre, és nem is értékesítették, hanem szétbontották. A kiszerelt alkatrészek pedig egyre értékesebbek, az elmúlt néhány évben, a válság hatására, ugyanis ismét megnőtt a kereslet az olcsó – számla nélküli – autójavításokra. Az ellenőrizetlen garázsműhelyek többségében az olcsó javítást a „legolcsóbb”, azaz lopott alkatrészekkel végzik el, így ami az ügyfélnek olcsó, az a műhelynek mégis busás haszonnal jár. A tapasztalatok szerint pedig alig néhány autótulajdonos kéri, hogy mutassák meg beszerelés előtt az alkatrészt, de minek is, mert a laikus számára a bontott áru ellenőrizhetetlen.

Az autós szakemberek szerint az újfajta alkatrészkeresletnek megfelelően az utóbbi néhány évben átalakultak az autólopási szokások is. Ez azt jelenti, hogy ma már elsősorban nem az elegáns, karcmentes, jó állapotban lévő autók tűnnek el, hanem a legnépszerűbb, és a legnagyobb darabszámban eladott kis- és alsó-középkategóriás típusokat keresik. Így kisebb a rizikó, viszont lényegesen nagyobb pénzt lehet kiárulni egy-egy kocsiból, mintha egyben próbálnák meg értékesíteni.
 
Míg korábban megrendelés alapján dolgoztak a tolvajok, addig ma a gyártmány és a típus az elsődleges, például a Volkswagen, a Suzuki, az Opel és a Renault a legkeresettebbek. A tolvajok kedvenc területe a vasútállomások környéke és a P+R (parkolj és utazz) parkolók, mert mire a tulajdonosok délutánra visszatérnek a munkából, és bejelentik a lopást, addigra az autó alkatrészei már darabokban sorakoznak a polcokon.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!