A kínai Jiangsu tartomány vezetői annyira akarták az új utakat, hogy azok építését még az engedély megadása előtt elkezdték. Akkor került porszem a gépezetbe, amikor a központi kormányzat elrendelte a beruházási stop-ot, úgyhogy hivatalból visszautasították az építési engedélyeket.

A hivatalnokok nem akartak lebukni – a Nemzeti Föld és Erőforrások Hivatal műholddal figyeli az országot. Hamar megtalálták a megoldást, mintegy fél méter vastagságban földet hordtak az aszfaltra, amelyet aztán vagy parlagon hagytak, vagy a szántóföldeknél bevetették szójababbal. Mindez még 2011-ben történt, azt követően, hogy az építési vállalkozók 2010 májusában felvonultak a területen, majd egy év alatt végeztek a megrendelt munkával.

A hivatalnokok azt tervezték, hogy ha az újra beadott építési engedélyeket megkapják, akkor egyszerűen letakarítják az utakat, és rekord-gyorsasággal végeznek a beruházásokkal. Azonban a központi kormányzat a helyi adóbevételektől tette függővé a nagy infrastrukturális beruházásokat, ennek megfelelően Jiangsu tartomány nem kapott beruházási keretet, az utak álcázva maradtak egészen mostanáig. Végül azon buktak le az ügyet eltussolni próbáló hivatalnokok, hogy úgy sajátították ki a gazdálkodók termőföldjeit, hogy nem fizettek kártérítést, amiért azok a megfelelő helyen feljelentést tettek.

Ez a vizsgálat juttatta a központi kormányzat tudomására az esetet, amivel kapcsolatban úgy védekeztek a hivatalnokok, hogy egy ipari park építéséhez kapcsolódó beruházásokról volt szó, amelyeket azért rendeltek meg engedély hiányában, mert mindig hosszasan elhúzódnak az ilyen eljárások, és nem akarták, hogy azért késsen – a végül egyébként nem megvalósított – beruházás. A Jiangsu kormányzat költségvetését csökkentették, ezen felül az érintett hivatalnokok is megfelelő büntetésre számíthatnak, arról nem is beszélve, hogy kárpótolják a gazdálkodókat is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!