Az utóbbi időben készülő Ferrari típusok karosszériája már-már túl van tervezve, nincs egy olyan karosszériaelem, amely ne hullámzana vagy két irányba, és akkor ott van az orr-középmotoros túraautó, az F12berlinetta, amelynek a hátsó részén egyenesen egy női nemi szervet helyeztek el.

Azonban nem kell megelégednie a gyár által készített ruhával a kedves vásárlónak, például a Carrozeria Touring Superleggera most mutatja be a Berlinetta Lusso elnevezésű F12berlinetta átépítését. Egy, magát jelen pillanatban még megnevezni nem kívánó gyűjtő rendelte meg az autót, amelyből összesen 5 példányt készítenek majd.

A hivatalos sajtóanyag szerint az 1966-ban gyártott 166 MM Touring adta az ihletet az új autóhoz, azonban ebbe a közelmúlt modern Ferrarijait is bele lehet látni, például a hosszú orr a 612 Scaglietti típust idézi. Az utastérben már nincs sok változás az F12berlinetta szériaváltozatához képest, épp csak az ülések és a műszerfal kárpitozását módosították.

A Carrozeria Touring Superleggera hagyományosan nem nyúl a technikához, várhatóan most se módosították a 6,2 literes, 740 LE/690 Nm teljesítményű V12-es szívómotort; aki megengedheti magának egy új Ferrari átkarosszálását, annak nem okoz majd problémát a megfelelő teljesítménynövelő műhely felkeresése sem. A vételárat nem árulták el, csak annyit, hogy a Ferrari F12berlinetta listaárán – mintegy 87 millió Ft – felül még ötezer munkaórát és némi anyagköltséget kell kifizetni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!