Annak megfelelően, hogy a RAV4-es alá érkező C-HR szabadidő-autóval a fiatal vásárlóközönséget akarja megszólítani a Toyota, meglehetősen mozgalmas lett a karosszéria megjelenése. Már két alkalommal is tanulmányozták az autót, először 3, majd 5 ajtóval, de még az újdonság erejével hat.

Vannak, akik véleménye szerint azt valósították meg a Toyota formatervezői, amit a Honda nem mert meglépni, ráadásként még a nevet is ellopták (a -V utótag helyett a C- előtag szerepel a HR betűknél). A valóságban egy kategóriával nagyobb méretű, az új GA-C építőkészletre építették fel a szabadidő-autót, arra, amelyet első alkalommal a Prius negyedik generációja használ.

A rokonság azon is felismerhető, hogy a dízelt helyettesítő benzin-elektromos hajtás a 122 lóerős rendszerteljesítményű új fejlesztésű hibrid rendszer (ebben kisebb méretű a bolygómű), egyébként a legújabb trendnek megfelelően kis köbcentis turbó az alap erőforrás, az Aurisban debütált 1,2 literes, 115 lóerős négyhengeres. De van egy meglepetés-hajtáslánc is, egyes európai piacokon 2,0 literes szívómotorral és fokozatmentes automatikus váltóval is elérhető lesz majd a Toyota C-HR.

Szóval downsiznigolt turbómotor, nagy köbcentis szívómotor vagy hibrid hajtás választható a Toyota kompakt szabadidő-autójához, ezzel minden ízlést lefednek. Utóbbi egyébként 90 g/km-nél alacsonyabb CO2-kibocsájtással, azaz 3,6 l/100 km alatti szabványos átlaggal rendelkezik majd, szóval a dízelhívőknek se lehet mentségük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!