Előre kell bocsájtani, hogy a David Brown Automotive nevű cégnek semmi köze nincs ahhoz a Sir David Brownhoz, aki az Aston Martin autógyár életében jelentős szerepet töltött be. Az új vállalkozás alapítója egyszerűen névazonosság miatt használja a híres elnevezést.

Lehet némi szándékosság is a dologban, sokan biztos majd keverik a szezont a fazonnal, hiszen pont az Aston Martin DB5-ös típust felidéző autót készítettek, mindezt pedig a hamarosan kifutó Jaguar XK alapján valósították meg. Maga az Aston Martin is csinált valami hasonlót egy generációval korábban, amikor a Jaguar XK8-asból csinálták meg a DB7-est.

A Speedback névre hallgató alkotás első példányáért egy Jaguar XKR-t áldoztak fel, így 500 lóerős kompresszoros V8-as dolgozik az orrban. Valószínűleg a megrendelők se adják majd alább ennél, de hát ki akarna lemondani a 4,8 másodperces 100-ra gyorsulásról és elektronikusan korlátozott 250 km/h végsebességről?

A vételárat nem árulták el, de hát az egyedi autó építés már csak egy ilyen műfaj; a megrendelő igényeinek ismerete nélkül nem lehet megmondani, mennyi pénzbe kerül a végeredmény, konkrétan annyi hangzott el, hogy százezer-egymillió font közötti összeget kell majd fizetni. A nagyközönség először majd április 17-én, a Top Marques Monaco kiállításon láthatja majd a David Brown Automotive Speedback kupéját, de addig is Londonban tartottak egy zárt körű bemutatót.

Mintegy két évvel ezelőtt kezdték a gyakorlatba átültetni a papíron már létező autót, a cég megalapítása és az emberek felvétele után mintegy 18 hónap alatt végeztek az építéssel. Teljesen új a karosszéria, a műszerfalat is igyekeztek módosítani, persze a légzsákokat megtartották, és olyan különleges részletekről se feledkeztek meg, mint a csomagtérből kihajtható piknikülések. Évente legfeljebb 50 darab Speedback-átépítést végeznek majd, a kedves ügyfelek természetesen kérhetnek majd motortuningot is, és valószínűleg előbb-utóbb vászontetős modell is készül majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!