Hirtelen olyan sok szabadidő-autója lesz a Volkswagennek, hogy komoly gondot okoz nekik a házon belüli verseny kordában tartása. Épp ezért amíg az Egyesült Államokban az MQB alapon egy nagy méretű szabadidő-autót készítenek – a 2013-as CrossBlue tanulmány alapján -, Európában a Tiguan XL változatát kínálják majd. Ennek oka, hogy mi is megkapjuk az előbbi konstrukciót, épp csak Škoda Kodiaq néven, és így a Touareg piaci pozíciója sincs veszélyben.

A csehek közreadták az első vázlatrajzokat az új nagy méretű szabadidő-autóról, és cseppet sem meglepő módon a Vision S tanulmány vonásait látjuk. Kicsit mintha magasabb lenne a fényszóró – a teljesen LED-es technika feláras lesz –, egyébként meg eltűntek az alsó légbeömlő sarkából a takaros kis légbeömlő nyílások. A hátulnézetnél is nagyobb méretű a lámpa, innen a látható kipufogónyílásokat tüntették el. A belső térről csak szóban nyilatkozott Jozef Kaban, a márka vezető formatervezője, a középen lévő hatalmas képernyő osztja majd ketté a sok horizontális vonallal rendelkező műszerfalat. Egyelőre ennyi információval rendelkezünk a felár ellenében harmadik üléssorral is választható nagy méretű Škoda szabadidő-autóról, amelynek világpremierjét szeptemberre ígérik, de várhatóan már ez időpont előtt közreadják majd az első információkat.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!