A Roy Morgan Research közvélemény-kutatónál arra voltak kíváncsiak, hogy mekkora hajlandóságot mutatnak az egyes autótulajdonosok arra, hogy a következő autócserénél hibrid hajtásra váltanak. Ennek érdekében mintegy 2,5 millió, 14 évesnél idősebb, a következő 4 évben új autót vásárolni szándékozó ausztrál embert kérdeztek meg.

Úgy tűnik, a svédek jól időzítettek az új modelljeik piaci bevezetésével, hiszen az új építőkészlet segítségével az ügyfelek számára is kedvező anyagi feltételekkel tudnak majd hibrid hajtást kínálni, és a hamarosan a kereskedésekbe kerülő új XC90-es szabadidő-autó már elérhető lesz benzin-elektromos hibrid hajtással. Utóbbi azért fontos az ausztrál piac számára, mert arrafelé a gázolaj jellemzően a teherautók üzemanyaga. A hibridre váltás hajlandóság másik végletén a német prémiummárkák tulajdonosait találjuk, ide még a Jeep és a Holden márkák birtokosai kerültek, az egész témát elindító Toyota márka átlagos eredménnyel végzett. 2008 óta először nőtt a hibridre váltás népszerűsége, a válaszadók 46 százaléka komolyan megfontolja egy ilyen autó beszerzését. Ez utóbbi annak is köszönhető, hogy egyre több kis kategóriás, ezért átlagos autóra vágyó vásárlónak is elérhető hibrid is megjelent már a piacon.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!