Jelen állás és fogyasztásmérési szabványok szerint a világ legkisebb átlagfogyasztású autójának világpremierjét tartja Genfben a Volkswagen. Sikerült ugyanis pontot tenni a több mint egy évtizeden át tartó fejlesztés végére, és itt a végleges XL1-es. Azért azt még nem merték elárulni, mikor lesz megvásárolható az autó, és hogy mennyibe fog kerülni. Azt azonban biztosra vehetjük, nem lesz olcsó játék…

Kezdjük azzal, hogy konnektorról tölthető hibrid hajtás segítségével éri el az elképesztően alacsony szabványos fogyasztási értéket, az 1,6-os TDI megcsonkolásával létrejött 0,8 literes, kéthengeres dízelmotor (48 LE) mellett egy elektromotor (27 LE) hajtja a hátsó kerekeket egy hétfokozatú, dupla kuplungos váltó közbeiktatásával.

Karbonból sütik a vázat és a karosszériát, az utastérre nyugodtan mondhatjuk, hogy spártai, így az első kerekek között elhelyezett akkumulátor ellenére is csak 795 kg a saját tömeg. A 100 km/órás sebességet 12,7 másodperc alatt éri el az autó, a csúcssebesség elektronikusan korlátozott 160 km/óra. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a szabványos mérési ciklus szerint 0,9 l/100 km a fogyasztás – csak akkumulátorról 50 km-t tud megtenni a Volkswagen XL1.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!