A váltó után a vezérműtengelytől szabadul meg a Koenigsegg

2016. január 11. (hétfő)

Freevalve néven alapított egy leányvállalatot a svéd Koenigsegg, amely a vezérműtengely nélküli technológiát minden érdeklődőnek értékesítené.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

A svéd Koenigsegg manufaktúra előszeretettel szakít a hagyományokkal, nemrég egy olyan szuperautót mutattak be, amelyből kihagyták a váltót, most pedig bejelentették, hogy lényegében készen vannak a vezérműtengelyt nélkülöző négyütemű motorral.


A Freevalve nevű cégen belül foglalkoznak ennek a technológiának a fejlesztésével, ami lényegében elektronikával felügyelt és szabályozott, pneumatikus módon vezérelt szelepeket jelent. A technológia előnye, hogy olyan sokáig és olyan nagy mértékben van nyitva a szelep, amit az aktuális üzemállapot megkövetel, ráadásként megspórolják a teljes vezérlést a motoron, ami még egyszer javítja a hatékonyságot a kisebb belső veszteség által. Az igazi nagy előnye ennek a megoldásnak, hogy a közvetlen befecskendezés esetén a hengerlekapcsolás egyszerű szoftverfunkció, nem kell még bonyolultabb, a vezérműtengelyre épített mechanizmusokkal törődni. Egy hagyományos, nem változó szelepvezérlésű négyütemű benzinmotorhoz képest 30 százalékkal magasabb nyomatékot és 30 százalékkal jobb hatékonyságot ígér a Freevalve technológia, a tökéletesebb égés következtében a károsanyag-kibocsájtás is csökken. A svéd mérnökök már rendelkeznek működőképes prototípusokkal, de még a zaj- és vibráció csökkentésén dolgoznak, illetve az igazán hosszú távú tesztelésre se kerítettek még sort.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
A váltó után a vezérműtengelytől szabadul meg a Koenigsegg

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/10-es számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Tuning: ©koda 1000 MB
  • Teszt: Renault Clio R.S. Trophy, BMW 330e, Kia Optima 2.0 CVVT, Lexus RX 450h
  • Vezettük: Audi SQ7 TDI, Ford Edge
  • Használt: Javítás helyett gányolás
  • Tanéácsadó: Zsebakku és bikázó
Autómotor Piactér