bentley2

A Bentley márka elnök-vezérigazgatója, Wolfgang Durheimer a 2017-es Automotive News World Congress szakmai rendezvényen beszélt arról, hogy a hálózatról tölthető hibrideket nem átmeneti lépcsőfoknak tartja, ami a szakmában általános vélekedés, hanem a jövőnek. Ez a technológia úgy nyújtja a villanymotoros hajtás előnyeit, hogy közben annak hátrányaitól sem kell szenvednie a tulajdonosnak, ha kedve tartja, nyugodtan elindulhat egy több száz kilométeres utazásra különösebb tervezgetés és beiktatott megállók nélkül. Persze idővel egyre nagyobb szerepe lesz majd a villanymotoros hajtásnak, de a fedélzeti áramtermelőként üzemelő belső égésű motorról még évtizedekig nem lehet lemondani.
bentley3
Még az idén piacra dobja a Bentley az első hálózatról tölthető hibrid hajtással rendelkező autóját a Bentayga szabadidő-autó alapján. A második ilyen típus az idén leváltásra kerülő Continental GT modellsorozaton belül jelenik majd meg, elsőként W12-essel lesz megvásárolható az új generáció, amelyet majd a V6-os belső égésű motorral kombinált hibrid (várhatóan a Panamerában alkalmazott 450 lóerős rendszerteljesítményű hajtást kapja) követ, és csak harmadikként lesz elérhető a V8-as benzinmotor. A Mulsanne típusból már a 2014-es Pekingi Autószalonon megmutatták a hibridet, azonban ennél a modellnél előreláthatóan a generációváltásig – 2020 előtt nem nagyon lehet számítani új autóra – kell várni a környezetbarát technikára.

bentley4

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!