A hivatalos baleseti jelentés szerint a Tesla Model S sofőrje Washington közelében haladt egy autóúton, amikor egy “nagy méretű fémdarabnak” ütközött, majd ezt követően erős teljesítményvesztést észlelt, és a fedélzeti számítógép is azt mondta neki, hogy a lehet leggyorsabban álljon félre. Az autóvezető így cselekedett, és biztonságosan megállította autóját, amely ezt követően kigyulladt. Még bőven volt ideje kiszállni, senki nem sérült meg az eset során.

Hatalmas lángokkal égett az autó, mire a tűzoltók megérkeztek, akik először vízzel próbálták oltani a tüzet, de leírásuk szerint az ettől csak még intenzívebben kezdett égni. Végül egy száraz kémiai oltóanyaggal annyira sikerült elfojtani a lángokat, hogy sikerült lyukakat vágni az akkumulátorba, amelyen keresztül aztán vízzel elárasztották azt, és így végül sikerült teljesen eloltani a tüzet. Ez még nem különös, azonban az akkumulátoros-elektromos autókat gyártó Tesla számára fontos lenne, hogy megnyugtassa az autótulajdonosokat/befektetőket, egyszerűen balesetről van szó. Ehhez azonban szüksége lenne az NHTSA hivatalos szakértőjének vizsgálatára is, aki azonban most nem fog elutazni Seattle-ből, hogy megvizsgálja a kiégett autót, hiszen épp fizetés nélküli szabadságon van, és az útiköltséget sincs, ki kifizesse. Ez pedig azért is rossz hír a cégnek, mivel ezzel párhuzamosan az R.W. Baird nevű elemző leminősítette a cég részvényeit. E két hír pedig elég volt ahhoz, hogy a Tesla Motors részvényárfolyama egy nap alatt 6 százalékot csökkenjen.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!