Ha elöregedik már a téli abroncs és 4 mm alá kopik a mintamélység, a gumisok azt javasolják, hogy a következő nyáron használja el az ember az abroncsokat. A következő szezonra úgyis új téli abroncsot vesz, és addig se a nyári kopjon. Azonban ennek a praktikus megoldásnak veszélyei is vannak olyankor, ha tengelyenként eltérő mintázatú-, keverékű és életkorú abronccsal haladunk. A finn Nokian gyártmányoknál egyébként egy szempillantásra meg lehet állapítani, mennyire jók még a abroncsok. A szabadalmaztatott DSI kopásjelző a nyári abroncsoknál mm-ben, a téli abroncsnál százalékban mondja meg, mennyi van még hátra az abroncs életéből. Az ötlet egyszerű, amint a megfelelő jelölés eltűnik az abroncs felületéről, az alá csökkent a mintamélység.

Fotó: Lővei Gergely Fotó: Lővei Gergely

Saját tapasztalatból én már tudom, hogy már az is komoly meglepetést tud okozni, ha tengelyenként eltérő márkájú téli abroncsok vannak egy autón. Sok évvel ezelőtt egy Honda Civic tesztautót úgy adtak ki, hogy elöl márkás, hátul ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó második vonalbeli téli abroncsok voltak rajta. Az elsőkerékhajtás ellenére havas parkolóban nagyon jól lehetett driftelni az autóval, mert a hátsó tengely sokkal hamarabb elveszítette a tapadását, mint az első. Meglepő módon gázadással nagyon jól lehetett kontrollálni, mennyire álljon keresztbe a Civic. Miután ezt megtapasztaltam, közúton a megszokottnál nagyobb óvatossággal haladtam tovább a kocsival – szerencsére nem lett baj.

DSI-kopásjelző a Nokian abroncsok futófelületén - nem kell méricskélni, elég egy pillantás DSI-kopásjelző a Nokian abroncsok futófelületén – nem kell méricskélni, elég egy pillantás

Most azonban nem játékról volt szó, hanem nagyon is komoly helyzetről. A jég síkosságával rendelkező tapadású felvizezett műgyantát itt most arra használták, hogy kontrollálható sebesség mellett – 35-45 km/óra – tapasztaltjuk meg, milyen hatásai vannak, ha elöl-hátul eltérő évszakra való abroncs van a tengelyen. A téli abroncs már csak a szerkezete miatt se tapad olyan jól, mint a nyári (a sok lamella miatt kevésbé stabil a futófelület), ehhez még hozzájön a sokkal hidegebb hőmérsékletre optimalizált keverék, ami nagyon lággyá válik a forró aszfalton.

Nem is ért meglepetésként, hogy az a tengely vesztette el a tapadását, ahol a téli abroncs dolgozott. Ha elöl, akkor az orrát tolta le a műgyantáról az autó, ha hátul, akkor meg akart pördülni a kocsi. Amíg előbbinél nem nagyon tud mit csinálni a sofőr, hiszen a tapadás hiánya miatt nem fogja tudni ráhúzni a kocsi az orrát az ívre, addig utóbbi esetben ellenkormányzással ha nem is a tervezett íven, de azért be lehetett fejezni a fordulót. Mi tehát a tanulság? Menjünk biztosra, és ne használjunk vegyes abroncsokkal szerelt autót, ebben az esetben elkerülhetjük a kellemetlen meglepetéseket.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!