A statisztikák szerint a mentősofőrök a legjobb vezetők Magyarországon, évi 37 millió kilométert tesznek meg, és erre 70 baleset jut. Amelyek többsége idegenhibás, azaz nem a mentő vezetője okozta. Ennek ellenére fontos a továbbképzés, amelyhez most a Groupama-Garancia Vezetéstechnikai Centrum nyújtott segítséget az Országos Mentőszolgálatnak.

A mentősöknek minden körülmények között menniük kell, ráadásul jó gyorsan, nem ritka, hogy napi 8-10 vonulásuk is van. Akár télen is. Összesen 2600 járművezető dolgozik az OMSZ-nél, közülük most 340-en vesznek részt a Hungaroring Tanpályán az oktatáson, a következő tíz nap alatt.

A tanfolyam költségét, amelyet átvállalt a Groupama-Garancia Biztosító, akik az idén vették át a vezetéstechnikai központ szponzorálását. Fontosnak tartják, hogy nem csak a fizetős ügyfeleknek biztosítsanak továbbképzéseket, de lehetőségeikhez mérten a közszolgáltatóknak is segítsenek. Az oktatók egyébként tudnak újat mondani még a sokat látott-tapasztalt mentő vezetőknek is, például hogy úgy lehet korrigálni a jármű haladási irányát csúszós úton, hogy egy pillanatra fékezünk, a bólintás miatt ilyenkor megnő az első tengely terhelése és így tapadása is, e közben lehet kormányozni. A féket azonban rögtön ezt követően már fel kll engedni, ellenkező esetben megpördül az autó.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások