A Rolls-Royce 267 millió Ft-ot kér az Örök Szerelemért

2016. január 27. (szerda)

Kifejezetten a kínai piac számára készítette el a 16 darabos Örök Szerelem nevű Ghost-sorozatot a Rolls-Royce.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Nem áll valami jól a Rolls-Royce márka szénája Kínában, hiszen 2015-ben 54 százalékos mínusszal zárták az évet - elemzők szerint ebben leginkább annak van szerepe, hogy a tavalyi év elején sokkal szigorúbb korrupcióellenes törvényeket hoztak, amivel a potenciális vásárlók jelentős része visszafogta költéseit. Szóval a brit autógyártó minden erővel azon van, hogy visszacsábítsa a vásárlókat, ennek tudható be a legújabb, Örök Szerelem névre keresztelt limitált szériás Ghost bemutatása is, amelynek meglepő módon még hatalmas sajtótájékoztatót is szerveztek. Általában sokkal diszkrétebb környezetben debütálnak az ilyen autók, a potenciális ügyfeleknek mutatják meg, egyébként meg sajtóközleményt küldenek.


Szóval most füstködös, látványos műsorral tarkított sajtótájékoztatón debütált a Rolls-Royce Ghost Eternal Love nevű, mindössze 16 darabra limitált széria, amelyet csak az itt látható megjelenéssel lehet választani. A 6,1 millió jüanos, azaz 267 millió Ft-os vételár azért tűnik soknak, mert az alapváltozat 5,11 millió jüanba (224 millió Ft) kerül, és a kettő közötti különbségből bizony a Bespoke műhely olyan autót farag a Ghost-ból, amilyet csak a kedves ügyfél megálmodik.

A fehér-ezüst karosszéria oldalán végigfutó festékcsíkot két stilizált hattyúfej segítségével kialakított szívecske szakítja meg, ez a motívum megjelenik még a küszöbborításon is, a hátsó üléstámla közepén elhelyezett hatalmas méretű, kézzel hímzett motívumon már két teljes hattyú látható. Egyébként az utastérben felülről lefelé haladva a bordó, a fehér és a barna az uralkodó szín. A nyújtott tengelytávolságú Ghost alapján készítették el az Eternal Love-ot, tehát lábhelyben nem lesz hiány. Kérdés, sikerül-e mind a 16 darabot eladni a jelenlegi kínai gazdasági környezetben?

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
A Rolls-Royce 267 millió Ft-ot kér az Örök Szerelemért

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/10-es számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Tuning: ©koda 1000 MB
  • Teszt: Renault Clio R.S. Trophy, BMW 330e, Kia Optima 2.0 CVVT, Lexus RX 450h
  • Vezettük: Audi SQ7 TDI, Ford Edge
  • Használt: Javítás helyett gányolás
  • Tanéácsadó: Zsebakku és bikázó
Autómotor Piactér