Hatalmas csörömpölés szakította félbe a braunschweigi Alsterplatz-on lévő rendőrőrs dolgozóinak reggeli készülődését, mivel hét óra körül egy férfi padlógázzal az épületnek vezette autóját. A BMW 5-ös totálkáros lett, és az épületben is jelentős anyagi kár keletkezett.

Az eset előzménye, hogy a 37 éves férfit előző éjszaka megállították, mert kerékpárjával a menetiránnyal szemben, ráadásul bizonytalanul közlekedett. Az ellenőrzés során kiderült, hogy erősen ittas a férfi, ezért a rendőrségre szállították, ahol vérmintát vettek le tőle későbbi elemzés céljából, ezt követően szabadon engedték távozni (gyalogosan). Nem tudni, ezek után miért ült autójának volánja mögé a férfi, és miért hajtott nagyjából 70 km/órás sebességgel az épület falának. Jogosítványát már pár hónappal korábban – szintén ittas vezetés miatt – elveszítette,  a mostani eljárás csak a vezetéstől eltiltás meghosszabbítását jelentette volna. Bosszú, vagy netán öngyilkossági kísérlet? Erre csak a 37 éves férfi tudna választ adni, de ő súlyos sérülésekkel az intenzív osztályon fekszik, nem tudni, mikor lesz kihallgatható állapotban.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!