– Ezt már nem lehet tovább bírni – panaszolja fennhangon Kovács Mihályné, aki Szolnokon, a Baross Gábor úton lakik. – Hosszú évek óta hallgatjuk, hogy mindig itt húzatják, bömböltetik a kocsijaikat, motorjaikat az úton, mint az őrültek. Nyáron nem lehet nyitott ablaknál megmaradni, mert akkora a zaj. Nem kell nagy motorra gondolni, kis robogók is úgy zúgnak, amikor itt száguldoznak velük esténként, hogy a tévét nem értjük a lakásban. Nem titkolom, örülök, ha megbüntetik őket, mert számtalan álmatlan estét okoztak az itt élő embereknek – tette hozzá az idős asszony. Lapunk utánajárt, miről is szól ez az akció, amelyről már-már megváltásként beszélnek a belváros lakói. Információink szerint, a Szolnoki Rendőrkapitánysághoz számos lakossági észrevétel jutott el, hogy Szolnok város lakosságát zavarja, a város közútjain olyan motorkerékpárok és gépkocsik közlekednek, amelyeknél a kibocsátott zajszint meghaladja – a lakossági panaszok szerint – a megengedett szintet.

– A Szolnoki Rendőrkapitányság a probléma megoldása és kezelése érdekében felvette a kapcsolatot a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársaival, akikkel a nyári szezonban közösen és önállóan is ellenőrzéseket hajtanak végre a településen – mondta el megkeresésünkre Pásztorné Kovács Ágnes őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. – A Szolnoki Rendőrkapitányság a normál zajszint felett működő járművek kiszűrésében közreműködik a közúti ellenőrzések ellátása során, amely ellenőrzéseket igyekeznek fokozni a város területén nappal és éjszaka egyaránt. Az ellenőrzési helyszínek kijelölésekor figyelembe veszik a lakossági jelzéseket, bejelentéseket – tette hozzá az őrnagy.

Egy ilyen ellenőrzés már meg is történt július 30-án, melynek során több járművezetővel szemben indult eljárás. A szabálysértést elkövető vezetőkkel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeznek és műszaki vizsgára rendelték be őket. Az ellenőrzések során azt vizsgálják, hogy a járművek zajszintje meghaladja-e a gyár által előírtakat. Pásztorné Kovács Ágnes magyarázatként elmondta, a gépkocsiknak és motorkerékpároknak rendelkezniük kell típus azonos műbizonylattal, amely igazolja, hogy a zajszint kibocsátásuk megfelel a műszaki előírásoknak. Természetesen amennyiben ezen okirattal nem rendelkeznek, abban az esetben szabálysértési eljárás kezdeményezhető a járművezetőkkel szemben.

De mit szól ehhez a másik oldal, azaz a motorosok és autósok?

– Igen, hallottunk erről az új rendőrségi dologról, és abszolút nem tartjuk igazságosnak – fejtegeti a véleményét egy sportautó tulajdonosa, aki annyit kért csak, Steveként említsünk. – Nekem például gyári az autóm, nem piszkálgattam, nem alakítottam át rajta semmit, mégis igencsak zajosnak mondható egy 70-90 lóerős családi autóhoz képest. Mivel nekem egy sport verzióm van, akkor nekem is aggódnom kell majd, hogy berendelnek műszakira és agyonbüntetnek, pedig én nem szoktam gumit füstölni, gyorsulgatni – vetette fel a fiatalember.

A robogósok álláspontja

Több robogóst is megszólítottunk, akik többször is szóba kerültek mint notórius zajongók. Nagyjából ugyanazon a véleményen voltak, mint a nekünk is nyilatkozó fiatalember, azaz ők nem érzik felelősnek magukat mások nyugalmának megzavarásáért.
– Én tényleg cseréltem kipufogót, jelenleg egy gyári sport van rajta – mutatja a gépét egy fiatal szolnoki srác. – Boltban vettem, számlám van róla. Én is tudom, hogy hangosabb, mint az eredeti, de jobban is megy a gép tőle. Engem még nem állítottak meg, de ha kell, bemutatom a papírjaimat és majd lesz valami. Mindezért biztos nem teszem le a gépet – mondta határozottan.

Fotó: Mészáros János

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!