Korábban már láttunk kémfotót a Lada Vesta új belsejéről, amelyen hatalmas méretű érintőképernyőt tettek a műszerfal közepére. Nos, nem az oroszok különcködéséről van szó, hanem a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség új fejegységét előlegezte meg nekünk az a fénykép, a pontos részleteket pedig most, az ötödik generációsnak mondott, valójában az eddigi autó alapos felfrissítésével készülő új Clio kapcsán ismerhetünk meg.

A korábbi 7 colos, fekvő formátumú helyett 9,3 colos képátlójú enyhén hajlított érintőképernyő kerülhet a műszerfal közepére, ez a korábbinál kétszer nagyobb felületet ad. Kicsit a vezető felé fordítják az új fejlesztésű Easy Link csatlakoztatási lehetőségeket kínáló fejegységet, amelyen keresztül a szórakoztatóelektronika, a navigáció és az autó beállításai érhetőek el. Kétféle digitális műszeregység is elérhető lesz, a 7 colos képátlójú hagyományos információkat közöl, míg a 10 colos kijelzőn már a navigációt is meg lehet jeleníteni.

Ráadásul jobban is lehet látni a műszeregységet annak köszönhetően, hogy a korábbinál kisebb helyre csomagoljál a légzsákot, így karcsúbb lett az egész kormánykerék. A küllőkbe épített gombokat hátulról világítják meg, selymes fényű króm betét javítja a minőségérzetet. Forradalmi újítás, hogy a tempomat/sebességkorlátozó kapcsolóját már nem a padlón kell keresni, hanem a a bal küllőn helyezkednek el. Feljebb kerül a váltó/előválasztókar, ez előtt találjuk az USB-csatlakozókat és vonalbemenetet tartalmazó rekeszt, ennek pereme a műszerfal betétjeivel és az ajtókárpittal harmonizáló színt kap – összesen nyolcféle belső hangulat közül lehet majd választani.

Lépcsőzetes a műszerfal felépítése, a felső része puha, így a magukat fakopáncsnak képzelő újságírók is megnyugodhatnak, ezt követi a szellőzőnyílásnak látszó rés, majd a díszbetét zónája jön, és az egészet alul a „hasznos” tér, tehát a kesztyűtartófedél zárja. A középső képernyő (illetve az alapmodellben minden bizonnyal egyszerű rádió) alatt zongorabillentyűket helyeztek el, ezek kidolgozása nem olyan míves, mint a Peugeotnál, a három tekerős klímakonzol a Dacia Dusterből lehet ismerős. Új elem a feláras kormányfűtés, amelyet a baloldalon elhelyezett kapcsolóval lehet majd aktiválni. A keskenyebb első támla nagyobb hátsó lábteret eredményez, de a korábbinál keskenyebb fejtámla is javítja a hátul ülők térérzetét.