Nem ez lesz az első eset, hogy az orosz autóipar a Porsche Engineering segítségét kéri, a nyolcvanas években az elsőkerékhajtású Sputnyik – később Samara – fejlesztésében segített a német mérnöki vállalkozás, most pedig az elnöki limuzin és az aköré készülő moduláris padlólemezen dolgoznak, a jelenlegi hírek szerint a V6-os, V8-as és V12-es erőforrásokon dolgoznak majd.

Az orosz elnöki limuzin első teljesen működőképes prototípusa már 2016. januárjában elkészül, de ezt senki nem fogja látni; az első képeket 2017 végén adják közre az újdonságról, a hivatalos jelenése pedig 2018-ban lesz az új orosz elnök beiktatásakor. A Sollers autóipari cégcsoport nyerte el a gyártás és így a nagyjából 15 milliárd rubeles állami támogatás jogát, a hírek szerint az UAZ gyáron belül alakítják ki majd az új üzemet, ahol az állami limuzinnak is alapot jelentő moduláris építőkészletre a terepjárókat és az egyterűeket készítik majd.

A luxuslimuzinok – a polgárok által megvásárolható autók úgy egy-másfél méterrel lesznek rövidebbek az elnöki változatnál – gyártását várhatóan a Tatárföldön lévő Ford-üzemben valósítják meg. A Porsche Engineering által fejlesztett új motorcsalád gyártására pedig a yelabugai motorgyárban kerítenek sort.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!