Negyed évszázaddal a piacra dobását követően bemutatkozott a Nissan Serena egyterű ötödik generációja, amely a japán cég első olyan autója, amely részben önvezető technológiát is kínál, a ProPILOT nevű csomag első változatával rendelkezik.

Ez egy olyan rendszer, ami radar és kamera segítségével a jármű mozgását kétszer egysávos úton képes az előtte haladó járműhöz igazítani a 30-100 km/h-s sebességtartományban, annak mozgását lekövetni beleértve a kanyarok bevételét és a sebesség változásokat – egészen megállásig. A Nissan nem veszi át a felelősséget a sofőrtől, csak akkor működik a ProPILOT, ha a sofőr a kormányon tartja a kezét. Még 2017-ben megjelenik ez a rendszer az európai Qashqaiban, majd folyamatosan terjed a különböző modellekben, 2018-ban jön a második generáció, amely már többsávos úton is működik majd, és a mérnökök előrejelzése szerint 2020-ban lesz képes városban és nagyobb kereszteződésekben is megbízhatóan működni a ProPILOT.

A Serena egyterű megjelenését még szögletesebbre rajzolták, áttervezték a műszerfalát, de annyira a ProPILOT rendszerre koncentrálnak jelen pillanatban, hogy műszaki adatokat még nem közöltek a japánban augusztustól 3 millió jenes áron (8 millió Ft) megvásárolható típusról azon kívül, hogy az elődben is használt S-Hybrid hajtás elérhető lesz. Ez egy olyan villanymotoros rásegítést jelent, amit mi például a Suzuki Baleno-ban kapunk meg, egy 3 LE/50 Nm csúcsteljesítményű villanymotor könnyíti meg a benzinmotor dolgát gyorsításkor, önállóan elektromos haladásra nem képes ez a megoldás.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!