Genfben jön az immár almárkának számító Fiat 500-as legújabb változata, a Fiat 500L Trekking. Los Angelesben már megmutatták a nagyvilágnak az autót tanulmányként, ahhoz képest mindössze annyi a változás, hogy normál fényszórókat és ránézésre két árnyalattal világosabb, de még mindig sárga fényezést kapott az autó.

Úgy tűnik, az összkerékhajtással és egyedi karosszériával ellátott Fiat 500X sorozatgyártása még mindig várat magára, így a kalandra vágyó vásárlóknak be kell érniük az elsőkerékhajtású, de az ESC-ben elektronikus differenciálzár funkcióval is rendelkező 500L Trekking-gel.

A szériaautó első fényképei között már a belső teret ábrázoló darabok is vannak, így láthatjuk a lakkfekete betéttel rendelkező műszerfalat, vagy a külső íven barna, belül fekete bőrrel bevont kormánykereket is – utóbbi kombináció az üléseket és az ajtókárpitokon is tetten érhető.

Európában a Fiat 500L majdnem összes erőforrásával választható lesz a Trekking, egyedüli kivétel a 0,9 literes TwinAir turbómotor, tehát a 95 lóerős 1,4-es lesz az alap, a másik benzines a 105 lóerős, 1,4-es MultiAir turbó, dízelből az 1,3 literes (85 LE) és 1,6 literes (105 LE) is választható. Vételárakat egyelőre nem mondtak, de a hírek szerint mintegy 1500 euró felárral kell számolni a hasonló 500L-hez képest a Fiat 500L Trekking vásárlóinak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!