A farkas, mint autónév még nem tűnik furcsa választásnak, hiszen gyakran fordulnak az állatvilághoz, azon belül is a ragadozókhoz a névadással megbízott szakemberek. Az azonban igenis érdekes, hogy az új orosz szuperautó Wolf névre hallgat, azaz német nevet kapott. Kérdés, a hazafias lelkületű orosz oligarchák hogy viszonyulnak majd ehhez.

De nem csak ez az egyetlen furcsaság az Igor Ermilin irányításával készített szuperautónál. A szakember korábban a Marussia cég vezető mérnöke volt, tehát van tapasztalata abban, hogyan kell a semmiből autót készíteni, és szerinte rájött arra is, hogy hol rontotta el a korábbi munkaadója az egészet. Túlságosan sok autót akart gyártani a Marussia, éves szinten több száz kocsi eladásával számoltak, amibe aztán belebuktak, mert erejükön felül költekeztek. Ehhez képest ő évi tucatnyi, kifejezetten a megrendelő igényeire szabott autó előállításában gondolkozik, ennyi megfelelően tőkeerős megrendelő összeszedése nem lehet probléma megítélése szerint.

A teljes egészében kézi munkával összeállított Wolf megcélzott alapára 2 millió euró, azaz 620 millió Ft, persze a különleges igények teljesítése ezen felül pénzbe fog még kerülni. A Koenigsegg és a Pagani manufaktúrák ügyfélkörét szeretné megszólítani a teljesen új konstrukcióval, amelyről a szándékon kívül semmi mást nem tudni. Négy-öt éves megtérüléssel számol Igor Ermilin, a gyártás megindulására azonban még nincs dátum, lévén még befektetőt se sikerült találni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!