A New Yorki Autószalonon mutatkozik be a Mercedes S 63 AMG Coupé, amely a limuzin 5,5 literes, 585 lóerős és 900 Nm nyomatékú V8-asát kapja. Persze lesz majd ennél is erősebb és még fényűzőbb változat is, de az már a V12-esek közül kerül majd ki.

Szóval a V8-as überkupé alapváltozata 4,3 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, de ennél jobbat is tud az autó. A feláras 4Matic összkerékhajtással szerelt változat – ugyanazzal az 585 lóerős motorral – már 3,9 másodperc alatt ugrik 100-ra, a jelentős, 4 tizedes javulás egyedül a jobb tapadásnak köszönhető. A műszaki adatok alapján egyébként érdekes módon nem nehezebb az összkerékhajtású modell, mindkettőre 1995 kg-ot ad meg a gyár, pedig az extra első hajtás mellett légrugók is vannak a fedélzeten, a hátsókerekes modellhez a Magic Body Control felfüggesztést adják.

Nehéznek tűnik, pedig ennek eléréséhez is alaposan megizzadtak a mérnökök. A Mercedes S 63 AMG Coupé esetén alapfelszerelés a lítium-ion akkumulátor, a 19 colos kovácsolt alumínium felnik, a könnyű nagyteljesítményű fékrendszer. Az előd CL 63 AMG-hez képest 65 kg-mal lett alacsonyabb a tömeg, a teljesítmény meg 41 lóerővel több; nem csoda, hogy csak 4 tizeddel, 10,1 l/100 km-re csökkent a szabványos fogyasztás. Már áprilisban meg lehet rendelni A Mercedes S 63 Coupe 4Matic változatát, a hátsókerekes modellre júliustól fogadnak el megrendeléseket a kereskedések – érdekes módon mindkettő kiszállításai szeptemberben indulnak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!