Annak ellenére felülmúlta a várakozásokat az Opel Adam fogadtatása a piacon, hogy annak forgalmazását még a „régi” 1,2 és 1,4 literes szívómotorokkal kezdték meg. Persze az új 1,0 literes Ecotec turbót is bejelentették már tavaly ősszel, de mivel annak a háromhengeresnek a gyártása csak májusban indul Szentgotthárdon, az első autók, amelyek már ezt kapják valamikor júniusban készülnek majd el, és július végén-augusztusban lesznek majd a kereskedésekben.

Addig is még egy újabb erőforrást is bejelentettek a csöppséghez, amely rögtön egy új különleges modell is a kínálatban. Ezúttal nem olyan különlegességről van szó, mint a szabadidő-autós megjelenésű, vászontetős Adam Rocks, hanem egy klasszikus sportmodellről; a név is egyszerűen Adam S. A megjelenést bátor méretű tetőspoiler és spéci, 18 colos felnik teszik egyedivé, amelyekre 225/35-ös abroncsokat szerelnek.

Az 1,4 literes szívómotor alapján készül az Adam S-t mozgató turbómotor, amelynél a feltöltőt a kipufogó-leömlőbe építik, és megtartják a változó szelepvezérlést is. Az eredmény 150 LE/220 Nm-es teljesítmény, amiről csak annyit árultak el, hogy 220 km/órás végsebességet tesz elérhetővé, a 100-ra gyorsulás értékét nem közölték. Az biztos, hogy a sportos helyváltoztatásra is felkészítették az Opel Adam S-t, nem csak a felfüggesztés lett keményebb, közvetlenebb a kormányzás, az OPC mérnökei készítették az elöl 16, hátul 15 colos tárcsával operáló fékrendszert, az elöl utazókat pedig Recaro kagylók tartják a helyükön.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!