A Ferrari újabban mindig készít egy különösen kihegyezett változatot belépőmodelljéből. A recept ezúttal is ugyanaz, a név azonban új: a Challenge Stradale és a Scuderia után most a Ferrari 458 Speciale a megjegyzendő név.

A díjnyertes, 4,5 literes szívó V8-as teljesítményét tovább fokozták, 570 helyett immár 603 lóerő a csúcsteljesítmény, a maximális nyomaték nem változott, tehát jobban kihegyezték az erőforrást. Ez persze csak az egyik része a vadításnak, ott van még ugyanis a tömegcsökkentés. Nem részletezik ugyan az első sajtóközleményben – a Frankfurti Autószalonon leplezik le hivatalosan a gépet, akkor majd minden részlet kiderül -, hogy pontosan mit is műveltek, de azt megjegyzik, hogy a 458 Italia 1485 kg-os tömegéhez képest mindössze 1290 kg-ot nyom a mérlegen a 458 Speciale.

A Ferrari állítása szerint ez az autója képes a legnagyobb keresztgyorsulás (tapadás kanyarban) elérésére, az ehhez az autóhoz fejlesztett Michelin Pilot Sport Cup 2 abroncsokkal 1,33 G-t tud elérni, mielőtt megcsúszna. Érdemes még a gyorsulási adatokat is megemlíteni, miszerint a 100 km/órás tempót 3,0, a 200-at 9,1 másodperc alatt éri el a Ferrari 458 Speciale, így nem csoda, hogy a házi versenypályán, Fiorano-ban 1:23,5 másodperces köridőt fut – ezzel hajszálnyival lassabb csak az F12berlinettánál. Csak bírja az ember gyomra a 458 Speciale-t.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!