Mivel a fejlesztők kezdettől fogva számoltak a nyitott változattal is, a McLaren 720S Spider esetén kiindulási alapot jelentő Monocage II-S elnevezésű karbon utascella nem kíván extra megerősítést a kupéhoz képest, így a nyitott változat tömege mindössze 49 kg-mal haladja meg a kupéét, a maga 1332 kg-os száraz tömegével pedig 88 kg-mal könnyebb a legközelebbi vetélytársnál.

A 4,0 literes V8-as biturbó 720 lóerős, maximális nyomatéka 770 Nm, így nem csoda, hogy villámgyors marad a Retractable Hard Top néven is emlegetett modell. A 0-100 km/óra gyorsulás 2,9 másodperc alatt megvan, 0-200 km/óra 7,9 másodpercig tart, a 0-300 km/óra sprint 22,4 másodpercet vesz igénybe. Két csúcssebesség-érték is van, nyitottként 325 km/óra, zártként 341 km/óra az elérhető. Természetesen ilyen tempóhoz hatásos fékek is tartoznak, 100 km/órás sebességről 30,3 méter, 200 km/óráról 118 méter a fékút.

Az aktív hátsó légterelő egyébként kicsit magasabb pozícióba emelkedik, ha kinyitják a tetőt, ezzel kompenzálva az utastér felett megváltozó légáramlást. Kétféle tető is kérhető, alapesetben az egy darabból készített panel karbon, felár ellenében kérhető olyan üveg, ami gombnyomásra sötétre kapcsolható. A szabadalmaztatott tetőmozgató rendszer gombnyomásra 11 másodperc alatt végzi a munkáját, a művelet egészen 50 km/órás sebességig menet közben is végezhető. A McLaren 720S Spider három felszereltséggel, 23 karosszériaszínben rendelhető, indulóára 237 ezer font.