A Detroiti Autószalonon leplezi majd le a Mercedes a második magyar gyártású modelljét, a CLA-osztályt, addig is itt vannak az újabban megszokott, premier előtti álcázott autót mutató hivatalos képek és videó.

Annak ellenére tartja magát a gyár a hivatalos menetrendhez, hogy már hónapokkal ezelőtt lefényképezték a kompakt kupét mindenféle álcázás nélkül Izlandon. Már nem a mindent elváltoztató álcáról van szó, hanem fekete-fehér lángmintás fóliáról, amelyen rögtön az autó másik nagy újdonságát reklámozzák, az új fejlesztésű 4MATIC összkerékhajtást.

Az elsőkerékhajtású modellekhez készített összkerékhajtás a hátsó tengelyre épített központi differenciálmű egy elektronikus vezérlésű többtárcsás tengelykapcsoló, amelynek segítségével legfeljebb a motor nyomatékának 50 százalékát tudják a hátsó tengelyre juttatni. Csak a hátfokozatú, dupla kuplungos váltóval adják az összkerékhajtást.

Többféle erőforráshoz is párosítani lehet majd a 4MATIC összkerékhajtást, a képeken rögtön a csúcsmodellt, a CLA 45 AMG névre hallgató sportváltozatot látjuk. Ezt az autó a 2,0 literes, több mint 300 lóerős turbómotor mozgatja, amely a Genfi Autószalonon az ötajtós A-osztály is megkap majd.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért