Kifejezetten a városi áruterítésre optimalizálta első járművét a brit Volta Trucks, amely a belső égésű motorról lemondva alacsony fülkével, azon belül is középen elhelyezett vezetőüléssel készítette el a Zero nevű akkumulátoros-elektromos teherautóját. Kétoldalt tolóajtókon közelíthető meg a vezetőülés, így mindkét irányban könnyen és szűk helyen tud ki- és beszállni a sofőr.

Új pozíciójának köszönhetően sokkal kevesebb a sofőr körüli holttér, 220° a látómező, és természetesen számos kamera segíti még a sofőr dolgát, állandó körkamera-képet is lát. Ennek oka, hogy a városokban haladó nagy méretű járművek nagy veszélyt jelentenek a többi közlekedőre, Londonban a megtett kilométeres 4%-áért felelnek, miközben a gyalogoshalálok 23%, a kerékpároshalálok 58%-a köthető hozzájuk. A különböző alrendszerek vezérlésére érintőképernyő szolgál, így a sofőr anyanyelvén is megjeleníthetőek az ott megjelenő feliratok.

Az akkumulátoros-elektromos hajtás mellett a fenntarthatóságra is odafigyeltek a fejlesztés során, a karosszéria paneljeihez lent használtak, és biológiailag lebomló a műanyag. A hajtást úgy méretezték, hogy teljes terhelés mellett (8,6 tonna hasznos tömeg) egy feltöltéssel 150-200 km-es hatótávolság realizálható városi sebesség mellett. Az akkumulátor 160-200 kWh kapacitású, a villanymotorokat a tengelyekbe építik, nincs váltó vagy kardántengely. A Volta Trucks jövőre kezdi meg a Zero tesztelését, a sorozatgyártást – brit partnert keresnek a bérgyártáshoz – pedig 2022-ben akarják elindítani.