Egyszerűen csak meg akarta állítani a rendőr a Logant, mivel annak sofőrje szemmel láthatóan részeg volt, de utóbbi úgy gondolta, megpróbál elmenekülni. Nem sikerült neki.

Eleinte kifejezetten a lakótelepet favorizálja, valamiért úgy gondolja, hogy a szűk és kátyús utakon egérutat tud majd nyerni a hatósági jármű elől, de ez nem sikerül neki – ellenben számos gyalogost veszélyeztet a száguldásával. Miután nagy nehezen sikerül rátalálnia a nagy és széles utakra emberünknek, némi előnyre tesz szert ugyan, de nem tud meglógni. Amikor lefordul egy mellékútra, ami sehová nem vezet, valószínűleg megpördül a rendőrautó, a kamera ezt követően az árokpartot mutatja, majd halljuk a lövéseket. Itt nem voltak a közelben ártatlan civilek, és mindenképpen meg akarták akadályozni a rendőrök, hogy újra a házak közé hajtson a Logan. A kereket ugyan eltalálták, de az nem lyukadt ki, épp csak egy darab kitört a dísztárcsából, és a küszöbön is ott a lövés nyoma, a részeg fickónak – akit az utolsó képkockákon megmutat a rendőr – ez már elég volt ahhoz, hogy feladja a menekülést.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!